A korai magömlés szinte társadalmi betegségnek számít manapság, de ha komolyabb ok nem áll a háttérben, néhány hasznos tippel és megfelelő pózok segítségével ellensúlyozhatjuk a problémát.
A 69-es felállás megítélése - vagyis, amikor férfi és nő egymás lába között orálozik - változatos képet fest. Van, aki rajong érte, van, aki unja és akad olyan is, aki az orgazmusról marad le, mert nem tud párhuzamosan élvezni és kényeztetni. Akárhogy is alakul a póz népszerűsége, rutinos hatvankilencezők szerint az, aki megfogadja az alábbi tippeket, örökre repertoárján tartja majd a felállást.
A legutóbbi felmérések szerint a fiatalok körében az orális szex mellett az anális is egyre népszerűbb, annak ellenére, hogy a világ számos országában ez még ma is bűncselekménynek számít, ráadásul nemrég még komoly tabu volt.
A nő helyes, azaz hatásos izgatására és orgazmusig való feszítésére igenis léteznek hatásos, univerzális technikák. A legtöbb férfi magától is kitapasztalja ezeket, de összefoglalni sosem árt, lehet, csak egy apró változtatáson múlik a teljes siker.
Egy kézen alig tudom megszámlálni az okait. Időnként egy-egy jó marokszex, nem csak a tinédzserek privilégiuma.
A méret vagy a technika számít? Kit érdekel! A nők számára a jó szex sok mindent magában foglal - többet annál, mint amit a férfiak képzelnek. Íme néhány hasznos tanács, hogy te is jó szerető legyél.
"A feleségem olyan kövér, hogy amikor a strandon napozik, az emberek megpróbálják visszatuszkolni a vízbe." (Woody Allen.) De mi a helyzet, a hasas pasasokkal? Mennyire sikeresek a vízben és az ágyban? Íme a vélemények....
A nem kívánatos terhesség kivédését szolgáló módszerek már több mint 3000 éve léteznek, ahogy a folyamatos kísérletezések is egy még megbízhatóbb, még kényelmesebb eljárás után. Úgy tűnik, az implantátum sok olyan előnyt egyesít magában, amit a korábbi módszerek külön-külön nem! Tudj meg mindent róla!
Az elterjedt felfogással szemben nem a férfiasság hossza, sokkal inkább a szélessége számít, ha a női gyönyörről van szó.
Adjuk a jeleket - Fogod? Észreveszik-e, és ha igen, jól értelmezik a nekik küldött jeleket a pasik? Vajon mit gondol erről egy igazi nő? Cikkünkből megtudhatod!
A merevedési zavarokkal küzdők 85%-a a munkahelyi stresszben és a túlhajszoltságban látja a probléma kialakulásának okát. Nem meglepő az sem, hogy a potencia problémák jóval nagyobb arányban fordulnak elő a vezető beosztásúak között, mint az alkalmazottak körében.
A férfit sem kötelezően röpíti minden egyes aktus a mennyországba - ő is lehet frigid. Azokról van szó, akiknek adódnak apró örömei, de ritkán nagy szárnyalásai. Néhány ismérv, ami a férfi frigiditását jelzi.
Az orgazmust rengeteg félinformáció és még több városi legenda veszi körül. Íme néhány tény az orgazmussal kapcsolatban.
A szexuális élet kezdeti időszakában szinte minden férfinak vannak gyors, nem kontrollálható magömlései. A tapasztalatlanság, az izgalom, a tanácsok hiánya és a testi örömök egyedül történő felfedezése mind ellenkező irányban hatnak, amit talán a most következő ázsiai bölcsek tanácsai megszüntetnek! Ismerd meg ezeket a módszereket is!
Az emberiség történetében a nők még soha nem voltak annyira egyenlőek a férfiakkal, mint korunkban. A nők egyenjogúak, legalábbis kívülről ez látszik, a döntésekbe beleszólnak, a férfiak nem dönthetnek egyedül csak azért, mert ők férfiak. A nők egyre öntudatosabban és magabiztosabban harcolnak az igazukért, és ezzel egy időben a megszokott férfi-női szerepek is változnak.
Szinte mindenkinek voltak már erotikus álmai, amely után azon tűnődött, vajon jelentett-e valamit?! Sokszor a szextartalmú álmainkon keresztül tudatalattink üzen, ezért jó, ha ismered a magyarázatokat!
Azt hihetnénk, hogy az idők kezdete óta már mindent megtudtunk a szexről, ami tudható, ez azonban közel sincs így. A kutatók egyre újabb és meglepőbb felfedezésekkel rukkolnak elő, nap mint nap, amelyek új színben tűntetik fel a szexualitást, és az emberek nemiséghez való viszonyát.
Nem csoda, hogy rendkívül nehéz megtalálni. Egy orvos azt állítja, hogy bebizonyították, hogy a G-pont valóban létezik - de állítása szerint a méretei 8.1mm 3.6mm a 1.5mm. Tehát meglehetősen kicsit.
Íme a válaszok minden olyan szexuális problémára, amit ciki volt megkérdezni.
A párkapcsolatok sokszor apró dolgok felgyülemlése miatt jutnak válságba, pedig ha ezeket sorra vesszük, és igyekszünk változtatni rajtuk, akkor nagyobb bajtól kímélhetjük meg magunkat. Cikkünkben elolvashatod, mely problémák a leggyakoribbak a kapcsolatokban.